Fotóblog

Fotóblog – Esküvő fotózás, Portré fotózás, Portfólió fotózás

…ami a weboldalról kimaradt

Miss Alpok Adria – Nemzetközi döntő

Hosszas egyeztetések, időpont csúsztatások után A Miss Alpok Adria nemzetközi szépségverseny végleges időpontja és helyszíne 2010.03.27 Ljubljana lett. Ez azt jelentette, hogy a magyar versenyzők társaságában 26-án kocsiba ültünk és irány Szlovénia. A megérkezés kicsit viszontagságos volt, de volt annyi tennivaló, ami elterelte erről a figyelmet, amikor pedig akadt egy pár perc szabadidő, próbáltam a lázamat kicsit lentebb tornászni :(

A döntő estéjén már jó előre elhelyezkedtek a fotósok a számukra kijelölt helyen. Minden elismerésem a Szlovéneké a szervezés tekintetében. Végre egy jól átgondolt szépségverseny, ahol megfelelő helye van a zsűrinek, fotósnak és a közönségnek is úgy, hogy egymást ne zavarják. Végre normális fények, semmi diszkógömb meg füst, lehet látni is és fotózni is.

A mezőny elég erős volt ám mint tudjuk a magyar lányok a világon a legszebbek :) és ez itt sem volt másként, Halász Beatrix személyében Magyar lány lett az első. Mint fotósnak ez nagyon megkönnyítette a dolgomat. Pillanatok alatt sikerült megörökítenem Trixi örömkönnyeit.

A verseny után irány fel a szobába átválogatni a képeket és küldeni haza az MTI-nek, így másnap mikor hazafele tartottunk a lányokkal, a szülők, barárok, rokonok, ismerősök már sorra telefonáltak és gratuláltak a győztesnek. A megyei újságok mellett a hír több nagyobb médiumban is megjelent: Népszava, Blikk, ATV, FMH, orf

Itthon már kicsit több időm maradt a képek feldolgozására és a DunaTV részére egy nagyobb sorozatot is tudtam küldeni.

Ha tetszik ez a cikk, kattints ide:
szerző: Aga kategória: Fotózás, Szépségverseny hozzászólás: Nincs hozzászólás

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz előbb be kell lépned.