Ha épp nem is hever, de áll, ül, sétál Évről évre minden tavasszal megrendezésre kerül a Pátyi Tavaszi Fesztivál ahol a község apraja-nagyja összegyűlik, és amolyan társadalmi életet élnek (árusok, színpad, zenészek, stb). Ahogy tavaly is, az idén is ellátogattam ide, hátha sikerül lencsevégre kapnom pár karakteres portrét. Nos, azt kell mondjam nem voltam hiába. Ismét bebizonyosodott, hogy Szipál Martinnak igaza volt és mindenkiről lehet jó képet készíteni.

A lustaság győzedelmeskedett rajtam és 2 régi ismerős társaságát választottam inkább az Ő standjuknál. A beszélgetés során persze többször is megpróbáltam őket lefotózni, de mindannyiszor elutasító fejfordítás lett a vége, mondván róla nem lehet jó képet csinálni (festő, szobrász így van valami művészeti érzéke is). Az idő szépen elszaladt, már késő délután volt, amikor a nap sugarai a fák ágai között a legszebben csillogtak. Ez a pillanat kellett nekem. Kihasználva a pillanatot amikor épp fordult felém elkészítettem azt a képet ami ha minden igaz Körmenden a kastélyban is kiállításra kerül a múzeumok éjszakáján. Természetesen nem maradhatott ki a társaság többi tagja sem, így 2 további portréval gazdagítottam a gyűjteményt. Ígéretemhez híven másnap levittem nekik a kinyomtatott képet ami róluk készült és úgy gondolom, megérte dolgozni vele. Egyszerre volt öröm és döbbenet az arcukon. A legszebb mégis az volt, amikor egyikük eldicsekedett a képpel a mások asztalnál sörözgető fiatal társaságnak, akik leginkább kiröhögni készültek őt… de mikor meglátták a képet, lehervadó mosollyal csak azt kérdezték, hogy ki csinálta a képet… az ilyen élmények miatt szeretek fotós lenni.