Ahhoz, hogy egy kép elkészüljön, pontosan meghatározott mennyiségű fénynek kell az érzékelőre jutnia. Ha nem így történik, az elkészült kép vagy túl sötét vagy túl világos lesz. A digitális korszak beköszöntével nem csupán az utóbbi 2 értéket állíthatjuk, hanem lehetőségünk van az érzékenység állítására is. Itt azonban észnél kell lenni, mivel ennek állításával nem fog megváltozni a fényképezőbe szerelt érzékelő egyetlen tulajdonsága sem, csupán egy elektronika segítségével felerősítik az érzékelőből (CCD/CMOS) kijövő jeleket. Mivel az erősítő nem különbözteti meg a hasznos információt a zavar jelektől, minél magasabbra vesszük az érzékenységet, annál erősebb lesz a „zaj” a képben. Ez az a szemcsés valami amit már minden bizonnyal mindenki látott amikor belenagyított egy képbe. Ez a zaj egy bizonyos mértékig utólagosan csökkenthető, de egy bizonyos mérték után már kezelhetetlen, így ez az eszköz nem csodaszer, de később még bővebben is kitérek erre.

Blende: ez a szerkezet szabályozza annak a bizonyos luknak a méretét, amin a fény a gépbe jut. A luk méretét számokkal jelölik. Ez a szám minél kisebb, annál nagyobb a nyílás, annál több fény tud átjutni rajta azonos idő alatt. A számok, amik a blende méretét jelentik 1, 1.4, 2, 2.8, 4, 5.6, stb. Itt két egymás melletti érték éppen fele fénymennyiséget jelent (matematikailag az értékeket gyök 2 többszörözésével kapjuk) Egy ilyen lépésközt hívnak 1 fényértéknek (1 Fé). Tehát ha egy kép esetén 4-es blendéről 5.6-osra állítjuk a gépet akkor az érzékelőre éppen fele annyi fény fog jutni. Egyes gépeken találhatunk köztes értékeket is, általában 1/3 Fé lépésközökre osztják a skálát a pontosabb beállítás érdekében.

Zár: ez a szerkezet zárja el a fény útját és ennek meghatározott idejű kinyitásával jut el a fény a blendén keresztül az érzékelőre. A fényképezőgépen a zár nyitva tartásának ideje másodpercben van megadva és két egymás melletti „egész” érték a blendéhez hasonlóan itt is felezést jelent: 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/16, 1/32, stb. és szintén a blendéhez hasonlóan itt is található az egész értékek között két harmadoló érték is.

A fenti leírás alapján elég egyértelmű, hogy egységnyi fény beeresztése esetén ha a blende méretét felére csökkentem (egy egész értékkel megnövelem) akkor azonos fénymennyiséghez a zár értékét is csökkentenem kell felére, (szintén egy egész értékkel lefele kell állítani) hogy fele akkora lukon kétszer annyi ideig jusson fény az érzékelőre. Ebből már elég jól látható, hogy ugyanazt az eredményt számtalan beállítással el lehet érni, csupán a két értek megfelelő kombinációját kell kiválasztani.

Mégis melyiket válasszam? Felvetődik a kérdés, hogy mégis milyen blende és zár beállításokat használjunk, ha elvileg több különböző beállítás esetén is ugyanannyi fény jut a gépbe? Itt kezd a dolog érdekes lenni és innentől válik el a piros szívecske meg a zöld „AUTO” mód a kézi vagy félautomata beállításoktól. Mind a zárnak mind a blendének másodlagos kihatása van ugyanis az elkészült képre. A két mellékhatás közül a zár hatását talán egyszerűbb megérteni és belátni. Ha a zár nyitott állapota alatt a fényképezni kívánt kompozíció megváltozik akkor az a változás is a képre kerül. Ennek legegyszerűbb esete amikor a kép bemozdul. Ez a bemozdulás lehet akár szándékos is, ha pl. egy mozgást szeretnénk érzékeltetni mint az alábbi guruló autó esetében:

Minél rövidebb ideig van nyitva a zár, annál inkább megfagyasztja a pillanatot, annál kisebb az esély arra, hogy a képen valami bemozdul. A kisautó jelen esetben egy lejtőn gurult lefele a fényképező előtt egy méterrel. Mivel a mozgás ugyan nem volt túl gyors, de az hozzánk nagyon közel történt így ahhoz, hogy a kép ne mozduljon be látható, hogy legalább 1/640s záridő szükséges. Fontos azonban, hogy a megfelelő záridő megválasztása esetén nem csupán a téma mozgását kell számításba vennünk, hanem saját magunkat is. Ha kézből fényképezünk, a kezünk akaratlanul is remegni fog. Ha nincs a gépbe vagy az objektívbe remegés csillapítás akkor az általánosan elfogadott 1/gyújtáv értéke (ez az újabb, nagyon nagy felbontású gépeknél erős fenntartásokkal kezelendő, ajánlatos inkább rövidebb záridő vagy állvány alkalmazása).

Gyújtáv: vagy gyujtótáv egy általában mm-ben meghatározott távolság, ami az objektív egyik fő jellemzője. Az objektívet felépítő lencsék felületére érkező eredetileg párhuzamos fénysugarak amiket a lencsék megtörnek, és azok az üveg másik oldalán egy pontban találkoznak. A lencse középpontja és a fénysugarak metszéspontja közötti távolság a gyújtótávolság. Az emberi szem látószöge egy 50mm-es gyújtávú objektívnek felel meg közelítőleg. Ami ennél kisebb, azt nagylátónak, ami ennél nagyobb, azt teleobjektívnek hívják. Minél nagyobb egy objektív gyújtótávolsága, annál közelebb hozza a fényképezni kívánt részletet

Blende: kis kitérővel megérkeztünk a helyes képalkotás másik összetevőjéhez, a blendéhez. Ez az a kis nyílás, amin át a fény a gépbe jut. Minél nagyobb ez, a fény annál könnyebben jut az érzékelőre, ha pedig szűkítjük, úgy csökken a bejutó fény mennyisége. A luk szűkítésének azonban van egy nagyon fontos mellékhatása is. Bizonyára mindenki nézett már át kartonra vagy bárhova fúrt kis lukon. Azt tapasztaltuk, hogy minden sokkal élesebb. Ugyanez van a fényképezőgépnél is. Minél kisebb a nyílás, annál több minden lesz éles a képen. Ezt nevezik mélységélességnek, (DOF) ami nem más, mint a beállított fókuszpont (az a része a képnek, ahova élességet állítottunk) előtt illetve mögött mekkora távolságban éles még a kép. Ez az élesség tartomány a blende méretének növelésével (egyre alacsonyabb számok) folyamatosan csökken.

Láthattuk, hogy ha lassú záridőt választunk akkor bemozdul a kép, ha nyitott blendét akkor kicsi lesz a mélységélesség, ha pedig magasra állítjuk az érzékenységet (ISO) akkor zajos lesz a kép. Mit tegyünk, ha egy fényszegény helyen kell pl. egy színházban egy táncoló csoportot fotózni? Az ilyen helyeken gyakran tilos vakut használni, így csak a fent említett három paraméter állításával játszhatunk. Feltételezve, hogy a csoport a színpadon táncol, mi pedig a nézőtéren vagyunk, egy kistele (70-100mm között) lesz a legjobb választás, aminek a látószögébe épp bele fognak férni egyszerre. Kb. 6-8m távolságból fotózva ahhoz, hogy a térben egymás mögött álló emberek is élesek legyenek legalább 5.6-8 környéki blende érték, a tánc mozdulatok megfagyasztásához 1/160-1/250 közötti zársebesség fog minimum kelleni. Ha adott a fény mennyisége és adott az előbbi két érték, sok szabadságunk nincs, mivel jobbára csak az érzékenységet tudjuk növelni annyira, hogy helyes expozíciós értéket kapjunk. Ha nem csúcskategóriás gépünk van, ez elég esélytelen. Mit tegyünk, ha mégis le szeretnénk fotózni az eseményt? Legfontosabb, hogy megismerjük fényképezőnk határait. Tudnunk kell, hogy milyen ISO beállítások esetén mennyire lesz zajos a kép. Hol van az a határ ami még esetleg fekete-fehérre átalakítva kis méretben elmegy és honnantól kuka mindenképp. Jelen esetben állítsuk az érzékenységet a legnagyobb még elfogadott értékre, csökkentsük a blende értékét 2.8-4 közötti érték környékére (vagy amit az eszköz enged) és a záridőt csökkentsük annyira, hogy a megfelelő expozíciós értéket kapjuk. Így a képen hátrébb szereplő (ha az elöl lévőre fókuszáltunk) kicsit mosottabbak lesznek, az egész kép egy kicsit bemozdult lesz, de legalább lesz kép, ami bármilyen is, mindig jobb, mint az el nem készült kép.

A modern kor rákfenéje

Ahogy növekszik a pixelszám a digitális fényképezőkbe, úgy lett egyre inkább divat a tizenhuszoncsiliópixeles képeket 100%-ra nagyítva zajt, életlenséget és más hibákat keresni és természetesen találni. A fényképezésnél maga a téma kezd egyre inkább háttérbe szorulni és csak az a fontos, hogy pixelkukkolva is teljesen tökéletes legyen minden. Nos, azok számára akik szintén így tesznek, van egy rossz hírem… a fényképek többsége weben maximum 1024×768 méretben, vagy 10x15cm méretű nagyításban végzi, itt pedig a 100%-ra nagyított hibákból szinte semmi se lesz látható. Érdemes kipróbálni, hogy kicsit bemozdult, kicsit homályos, kicsit zajos képet ebben a méretben előhívatni és rácsodálkozni, hogy valóban felesleges az aggodalom. 7-8 évvel ezelőtti 6 megapixeles képből a mai napig lóg a falamon 2db 30x40cm-es nagyítás, amit egy olyan géppel készítettem, amit most 30-40eft-ért meg lehet kapni és egy olyan objektív volt rajta, ami pár hónapja egy akcióban 10eft volt újonnan. Mostanára a mobiltelefonok kamerája is jobb, mint akkor az a gép, a nagyítás mégis tökéletesen használható még ilyen nagy méretben is.

Azon kedves leendő párok, akik 2012 április 30-ig szerződést kötnek, a kreatív képeket minden eddiginél nagyobb, 36Mpx méretben kapják kézhez!

Minden eddiginél nagyobb részletgazdagság, minden eddiginél szebb nagyítások!

A teszt során a Nikon D700, Nikon D800, Nikon D3s gépekre került Nikon 24 1:1.4, Nikon 24-70 1:2.8 (70mm-es állásban), Nikon 85 1:1.8D, Nikon 70-200 1:2.8 Vr II (200mm-es állásban) és egy Sigma 50 1:1.4 objektív kivétel nélkül mindegyik f2.8-on. Ezen gépek és objektívek összeállítását iso200, iso1600 és iso6400 érzékenység mellett teszteltem. A gép és a modell helye nem változott, a képkivágás tartalmi része azonos, így az objektíveknek és a gépek felbontásának megfelelően a képek mérete eltérő.

Ami az első és legnagyobb megdöbbenésemet okozta az az iso6400-as érzékenységen való fantasztikus teljesítménye a Nikon új D800 gépnek. Olyannyira jó, hogy adott szituációban jobban produkált, mint a Nikon korábbi csúcsgépe a D3s, ami ezen paraméterben pedig meglehetősen kiemelkedő.

A képek nyers, alapbeállításokkal NEF-ból (RAW) konvertált szűretlen verziók, így ezen minőségnél megfelelő utómunkával természetesen mindegyik gép jobb eredményt tud produkálni.

A képek színvilága kis mértékben eltérő, mivel külön kamera profilt nem használtam a feldolgozáshoz.

Nikon 24mm 1:1.4 @f2.8 (D700, D800, D3s)

iso200:

iso1600:

iso6400:

Sigma 50mm 1:1.4 @f2.8 (D700, D800, D3s)

iso200:

iso1600:

iso6400:

Nikon 24-70mm 1:2.8 @70mm / f2.8 (D700, D800, D3s)

iso200:

iso1600:

iso6400:

Nikon 85mm 1:1.8 @f2.8 (D700, D800, D3s)

iso200:

iso1600:

iso6400:

Nikon 70-200mm 1:2.8 @200mm / f2.8 (D700, D800, D3s)

iso200:

iso1600:

iso6400:

Bazinagy Görög Lagzi from Agárdi Gábor on Vimeo.

Fotós bemutatkozások rendre úgy kezdődnek, hogy már gyerekkoromban stb. Nos, ez nem kérdéses, nekem is ott lógott a smena a nyakamban (oldalamon meg a lomo super 8 kamera) de akkoriban kinek nem? Sokkal jobban izgatott akkoriban a számítógép és valahogy az évek előrehaladtával is inkább ebbe az irányba mentem, míg nem a szerencse (nap-hold-fekete kakas) úgy hozta, hogy lehetőségem nyílt egy könyvet írni. Azt nem mondom, hogy meggazdagodtam belőle, de akkoriban nagyon jól jött az a kis pénz is, tudtam venni belőle egy mosógépet, egy bringát meg egy mono vga monitort is. Szerencsére ez a kapcsolat a kiadóval nem szakadt meg és az elsőt továbbiak követték, de sajnos az évek során a kiadó eltűnt, a gépemről pedig a forrásanyagok nagy része szintén az enyészeté lett.

Sikerült viszont az első párat visszanyerni (a formázás miatt előre is elnézést kérek mindenkitől, winword 2.0 volt az elkövető és annak is örülök, hogy az openoffice egyáltalán képes volt megnyitni egy 1994-ben íródott doc-ot). Ha esetleg valakinek meglenne a többi is és eljuttatná hozzám, azért nagyon hálás tudnék lenni

ps.: természetesen a könyvek szabadon terjeszthetők, de kérlek ebben az esetben ne a pdf-et hanem ezt az oldalt linkeld / oszd meg, köszönöm!

Természetesen én is hozzájárultam a projekthez egy kis fotózással…

http://www.lelekpillango.hu/digilab

 
 

És itt nem a régi klasszikus esetről van szó, amikor a fotós csak papírképet adott, a negatívot meg valami horror összeg ellenében, hanem arról, hogy a digitális világnak köszönhetően a szükségesnél jóval több képet készít a fotós és ebből utólag kerülnek kiválogatásra valamilyen módon azok, amiket majd az ügyfél megkap. Személy szerint ezt a válogatást én az ügyfélre szoktam bízni, Ő tudja mi (vagy ki) az, ami számára kedves és fontos. Ha elkészült a lista, akkor kezdődik a fotós igazi munkája. Régen, filmes időben elenyésző volt azoknak a fotósoknak a száma, akik az elkészült képeket valamilyen formában retusálták, utómunkázták, mivel ez akkor sokkal nagyobb munka volt és sokkal komolyabb szakértelmet, kézügyességet igényelt, mindamellett igény se nagyon volt rá.

A digitális technika megjelenésének köszönhetően egy olyan lehetőség nyílt meg a fotósok előtt, melyet mostanra a megrendelők már el is várnak. Korábban egy gyűrűhúzás megörökítésénél legfeljebb a kompozíció (és nem utolsó sorban a fotóalanyok) különböztek egymástól, most azonban minden a fotóson múlik. Van a birtokában egy digitális negatív (egy RAW file, ami nem keverendő össze a jpg képekkel) amiben az átlagos számítógépek számára megjeleníthetőnél sokkal több adat található. Az, hogy ebből milyen végeredményt alkot az csakis rajta múlik. Ha avatar kék színtónusú embereket szeretne akkor olyan lesz. Ez a fotós egyedi védjegye. A legtöbb fotósnak van egy egyedi stílusa, ami alapján a legtöbb esetben fel lehet ismerni a munkáját. Az évek során kialakít magának egy munkafolyamatot, ami természetesen nem azt jelenti, hogy minden képre ugyanazt a módosítást hajtja végre, de egy meghatározott eszközkészletből válogat, ami számára kedves. Mivel a megrendelők ideális esetben a fotóst a képei alapján választják, így ezek az eszközök az adott megrendelő számára is elfogadottak. Mindemellett természetes velejárója a fotózásnak, hogy esetleg olyan képi elemek is a fotóra kerülnek, amik nélkül az szebb lenne, de ennek ellenkezője is elképzelhető. Természetes az is, hogy az emberek szebbnek szeretnék látni magukat, mint ahogy azt egy tükör mutatná, így a fotós mindent megtesz annak érdekében, hogy szebbé varázsolja fotóalanyait.

Tegyük kicsit szemléletesebbé a kérdést, egy pár előtte-utána képpel:

Ahogy a képeken is látható megesik, hogy ködös szürke időben kell kreatív fotózni és hiába a szép környezet, a nagy szürkeség elég nyomasztó. De az se ritka, hogy a háttér elvonná a figyelmet a képről és attól, hogy a képen kevesebb információ van, a kép több lesz. Mindemellett persze különféle tónus és kontraszt beállítások, bőrhibák eltávolítása is beletartozik az utómunkába.

Namost részemről nem kérdéses, hogy az utána verzió szebb, ha azt mutatom meg valakinek, nagyobb eséllyel fog tetszeni neki, mint a nyers verzió. Ha én átadnám a nyers képeket az ügyfélnek, aki természetesen egyből az összes képet feltenné facebookra, iwiwre, stb. a nyers képekre legjobb esetben is csak az átlagos jelzőt használnám. Ha valaki megkérdezi tőle, ki volt a fotósa, már el is buktam egy ügyfelet, míg ha csak a megfelelően feldolgozott képek látnak napvilágot, ugyanez az érdeklődő lehet, hogy a következő megrendelőm lesz.

De felejtsük most el az én érdekeimet és nézzük kizárólag az ifjú pár szemszögéből a dolgot. A rokonoknak, barátoknak mutogatott képek esetében soha senki nem lesz képes 1000 átlagos képet megnézni. Mennyivel pozitívabb eredményt érhetnek el akkor, ha csupán 1-200 gyönyörűen elkészített fotót mutatnak meg magukról, ahol sugárzik róluk a boldogság, gyönyörű ruhákban szépen sminkelve meseszép környezetben vannak megörökítve. Igazam van?