Egy fotós számára az egyik legnehezebb feladat a kisgyerekek fotózása. Egy kisbabának, kisgyereknek nem igazán lehet elmagyarázni, hogy ülj nyugodtan, kicsit nézz jobbra vagy balra… jó, most ne mozdulj, stb. A gyerekeknek a bizalmába kell férkőzni úgy, hogy ugyanúgy viselkedjenek, mint ha te ott sem lennél. Figyelni kell és elkapni azt a pillanatot, amikor a baba vagy kisgyerek épp azt csinálja, amire gondolsz. Persze trükkök itt is vannak krónikusan bánatos kisbabák esetére de jelen esetben szerencsére a hangulat adott volt egy szülinapi babazsúr keretében.
A 'Fotózás' kategória archívuma
Babafotózás, gyerekfotózás
Tisza-tó szépe döntő képei
Egy hét jól megérdemelt pihenés után elkészültek a Tisza-tó szépe döntőről készült képek is. ebből egy kis ízelítő:
Egy vidám esküvői próbafotózás
Nem szeretem a sablonokat, nem szeretem az unalmas egyhangú képeket és nem is szeretek ilyeneket készíteni. Szerencsére mostanában szinte kivétel nélkül olyan párokkal, modellekkel hoz össze a sors, akik szintén ugyanígy éreznek és ők sem szeretnének a nagyi vitrinjében porosodó képekhez hasonlót magukról.
Legutóbb épp szerdán találkoztam egy ilyen tüneményes fiatal lánnyal aki nem mellesleg pár két múlva férjhez megy. Minden esküvői fotózás előtt ha csak lehet szeretek találkozni az ifjú párral, megismerni őket, elbeszélgetni velük, ha lehet, bejárni a helyszíneket és feloldani őket annyira, hogy amikor már a fotózásra kerül a sor, az első fél-egy órát ne kelljen kukázni ![]()
Tovább…
Aikido szeminárium
Egy kedves fotós barátom felkérésének tettem eleget tegnap amikor ellátogattam hozzájuk az egyesület 10 éves jubileuma alkalmából szervezett Aikido szeminárimukra ahová két neves mestert is meginvitáltak. A két napos programból csupán a második nap tudtam menni, de remélem nagyon nem bánták meg, hogy ott voltam
Azért kell egyfajta mazochizmus ehhez a sporthoz. Nem elég nekik, hogy odakint közel 40 fok árnyékban, egy szép délnyugati tájolású 80-90nm környéki méretű klimatizálatlan helységbe összezsúfolódnak közel húszan és eddzést tartanak.
Gyönyörű ötvös munkák katalógusfotózása
Tegnap felhívott egy ismerős, hogy nem vállalnám-e el pár ötvös munka lefotózását, mert kellenek a képek egy katalógusba. Szerencsére az illető grafikus, így az olyan utómunkák, mint a képek körbevágása, háttér berakás és a katalógus elkészítése az Ő feladata volt, nekem “csupán” a használható nyersanyagot kellett elkészítenem, amiből ez a munka megvalósítható.
Mivel a fotózandó tárgyak között volt a 8 milliós sakk készlettől kezdve minden ami szem-szájnak ingere, a tárgyak műterembe szállítása meglehetősen költséges lett volna, így nekem kellett a műtermet odavinnem. Aki fotózott már ilyen környezetben, az tudja, hogy egy tisztességes műterem 30-40nm-nél kezdődik és legalább 3-4m belmagassága van a reflexiók csökkentése érdekében. Megkaptam hét a konyha egy részét műteremnek…
Angelface divatbemutató
A szépségversenyek között pihentetőleg egy kis
divatbemutatóra invitált az Angelface modellügynökség. A helyszín (Lidó Casinó) már ismert volt egy korábbi munkám során így már csak a hely szépsége miatt is örömmel tettem eleget a meghívásnak. Az esemény ismét jó gyakorlási lehetőség volt a helyes fénymérésre,
hogy egyaránt jó képek szülessenek a falfehérre sminkelt illetve a színes bőrű modellekről is
Miss Alpok Adria – B.A.Z. megye
Szokás szerint a víz az úr. Ahogy közeledett a verseny napja, úgy lett mindenki egyre kétségbeesettebb.
Miskolcot és környékét gyakorlatilag elöntötte az árvíz, több versenyző arról tájékoztatta a szervezőket, hogy fizikai képtelenség részéről, hogy eljusson a versenyre, mivel a víz elzárta az adott települést. A szervezők már a verseny lemondásán gondolkodtak, amikor eszembe jutott egy használható gondolat. Miután egyeztettem a license tulajdonossal, az adott verseny szervezővel és pár támogatóval, úgy nézett ki, hogy a dolog akár még működhet is… sőt…
Tovább…
Miss Kalocsa
Tegnap került megszervezésre a Miss Alpok Adria szépségverseny kalocsai állomása.
Már kezdtem elfelejteni az 1 évvel korábbi alkalmat amikor a 2009-es verseny során szembesültem a körülményekkel. Nos, tudták még egy kicsit fokozni, a füst mellé most kevesebb fényt csináltak. Olyan keveset, hogy a Nikon D700 is kevés volt vaku nélkül, azzal meg a végeredmény tejföl.
Végre a szabadban!
Tegnap sikerült egy kicsit kiszabadulni a mindennapok szürke egyhangúságából
és Nagy Gy. Gyurival ellátogattunk Rétszilasra egy kis természetfotózásra.
Kategóriák
Linkek
Cimkék
3d fotó 3d fotózás 36Mpx devecser digitális negatív divatbemutató e-book e-session esküvő esküvő fotózás Esküvői fotó esküvői fotós esküvői fotózás esküvői képek facebook Fanni Fotózás fullframe Gúth ingyen jpg karácsony Kiscelli Múzeum kiállítás kreatív fotózás Körmend lagzi lakodalom love-session Misi miss alpok adria nikon Nikon d800 portfólió Portré portréfotózás próbafotózás páty Pécs raw slideshow Szépségverseny Tisza-Tó Tisza-Tó Szépe vörösiszapBelépés