Nehezen találom a szavakat… egyrészt a látottak sokkoltak kicsit másrészt a torkomban és a szememben még mindig dolgozó vörösiszap pora miatt. Történt ugyanis, hogy tegnap megkeresett egy kedves barátom, hogy elkísérném-e őt egy kis teherautós kirándulásra. Szolid kis 140km-es kiruccanás egy segélyszállítmánnyal dugig pakolt vivaroval. Mivel nálunk is akadt még pár kinőtt babaruha, játékok, stb. így ezt összepakolva illetve még egy barkács áruház kifosztása után (maszkok, kesztyűk, gyertyák, blabla) csökkentettem a csomagtérben rendelkezésre álló szabad hely mennyiségét és beültem lesz ami lesz alapon. Természetesen kötelező tartozékként a fényképezőt és egy gumi csízmát magamhoz vettem. Mivel a szállítmány már előre le volt egyeztetve, így a rendőrök készségesen beengedtek minket Devecserre, ahol szavakkal nehezen leírható látvány fogadott minket. 8 nappal a tragédia után még mindig úgy néz ki a település, mint ahol tornádó pusztított. Mindent beborít a vörös lötty. A munkagépeket, autókat, ipari eszközökkel próbálják megszabadítani a rárakódott vörösiszaptól, rendőrök és tűzoltók mindenhol. De itt még a rendőrök is normálisak, segítőkészek voltak. Ez volt a véleménye a helyieknek is és a saját tapasztalat is ezt mutatta. A Bringás képhez egy pillanatra megálltunk az út szélén és odasiettem a közelbe, mert már teljesen besötétedett és mozgó kocsiból 1/4s záridővel kézből nehéz jó képet csinálni A bicaj mellett egy utat épp 3 rendőr állt el akik közül az egyik oda is jött, hogy mit szeretnék csinálni. Mikor válaszoltam, hogy csak a bringát szeretném lefotózni, Robert Capa-t idézve csak ennyit mondott: “akkor menjen kicsit közelebb”. Morbid, hogy még ilyen körülmények között is sikerült megőrizni józanságukat és humorérzéküket.

A segélyszállítmányt a segélyszervezeteket kihagyva közvetlenül a város által létrehozott raktárba vittük, ahol már hegyekben álltak az adományok (főként ruhák) így talán leginkább a barkács áruházban vásárolt maszkoknak örültek amire mondták is, hogy itt az nélkülözhetetlen (gyorsan vissza is kértünk belőle 2db-ot). Nagyon nem akartunk időzni mert már elég későre járt és még vissza is kellett jönni, de egy kedves ottani kolléga kalauzolásával mégis tettünk egy kis kört a településen, már persze amerre lehetett mert a kritikusabb részeket a rendőrök lezárták és arra nem engednek senkit. Úgy gondolom, ez és épp elég volt… sőt, sok is. Egyszerűen döbbenetes. Egyrészről teljes a kilátástalanság, másrészt a település azon részében, ahova az iszap nem jutott el, kérdéses, hogy milyen élet képzelhető el ott. Hogy mennyire elég volt, azt most jó pár órával később érzem csak igazán. Kb. fél-1 órát tölthettünk Devecseren, nagyrészt maszkban, de még mindig kapar a torkom. Mit érezhetnek azok az emberek, akik egész nap ott vannak?

A legfontosabb lépés most az újjáépítés lesz. Hogy hol, az egy kérdés, de a miből és a hogyan rajtunk is múlik. Kérdésünkre, hogy mire van még szükség, mit hozzunk legközelebb, leginkább az volt egyértelmű, hogy ruha már van elegendő. Amire szükség lenne azok a műszaki cikkek (mosógép, mikro, stb.) tisztítószerek és pénz, sok pénz. Utóbbi logisztikáját nem vállaljuk, de előbbiekét vélhetően kb. egy hónap múlva megszervezzük és az összegyűlt adományokat újra eljuttatjuk a város részére, hogy azok a lehető legjobb helyre kerüljenek a lehető leghamarabb. Így ha valaki segíteni szeretne, nyugodtan írjon nekem, amint konkrétumot tudok válaszolni fogok rá.

vagy aki esetleg nincs fent facebook-on egy masik megoldas