Betti és Zoli esküvői fotózása számtalan vidám pillanatot okozott mindhármunk számára. Ahogyan már az előkészületek esetében is összeállításra került a túlélő készlet ifjú házasoknak című kompozíció, a kreatív fotózás során is jöttek az ötletek a nagyobbnál nagyobb hülyeségekre
Azonnal egyértelmű volt, hogy a sínek melletti régi nagy “csap” tökéletes zuhanyzó lesz egy kis utómunkálatot követően. Mindezeken felül, köszönhetően a pár előzetes utánjárásának, olyan szép környezetben is készíthettem róluk képeket, mint a keszthelyi Festetics-kastély tükörterme, de még a parkban található nagy szökőkutat is beindították a kedvünkért. További képek Betti és Zoli esküvőjéről
Archive for augusztus, 2010
Érkezzünk tisztán a házasságba
Szépségverseny fotózás Karthago betéttel
Kicsit húzós volt a múlt hét, így ide sem nagyon tudtam írogatni. 14-i szombaton volt Betti és Zoli esküvője ahol szokásos módon nem kevés kép készült. Mivel tudtam, hogy 20-án Békéscsabán kell lennem Miss Alpok Adria megyei döntőt fotózni, így egész héten Bettiék képeit utómunkázgattam, de kész lett időben. 20-i szombaton délután 6-ra kellett Békéscsabára érkezni. Állófogadás a Hotel Fiume-ben, majd verseny és egy óra szünet után afterparty. A verseny a szokásos módon lezajlott és már épp pakolni készültem, amikor a színpad mögött elkezdtek készülődni a Karthago együttes tagjai. Igen hamar újra előkerült a fényképezőgép és természetesen a srácokat sem nagyon kellett biztatni, azonnal pózolni kezdtek
Ezt követően természetesen egy szenzációs koncertet adtak amiről készítettem is pár képet:
Babafotózás, gyerekfotózás
Egy fotós számára az egyik legnehezebb feladat a kisgyerekek fotózása. Egy kisbabának, kisgyereknek nem igazán lehet elmagyarázni, hogy ülj nyugodtan, kicsit nézz jobbra vagy balra… jó, most ne mozdulj, stb. A gyerekeknek a bizalmába kell férkőzni úgy, hogy ugyanúgy viselkedjenek, mint ha te ott sem lennél. Figyelni kell és elkapni azt a pillanatot, amikor a baba vagy kisgyerek épp azt csinálja, amire gondolsz. Persze trükkök itt is vannak krónikusan bánatos kisbabák esetére de jelen esetben szerencsére a hangulat adott volt egy szülinapi babazsúr keretében.
Tisza-tó szépe döntő képei
Egy hét jól megérdemelt pihenés után elkészültek a Tisza-tó szépe döntőről készült képek is. ebből egy kis ízelítő:
Kategóriák
Linkek
Cimkék
3d fotó 3d fotózás devecser digitális negatív divatbemutató e-book e-session esküvő esküvő fotózás Esküvői fotó esküvői fotós esküvői fotózás esküvői képek facebook Fanni Fotózás fullframe Gúth ingyen jpg karácsony Kiscelli Múzeum kiállítás kreatív fotózás Körmend Laci lagzi lakodalom love-session Misi miss alpok adria nikon Nikon d800 portfólió Portré portréfotózás próbafotózás páty Pécs raw slideshow Szépségverseny Tisza-Tó Tisza-Tó Szépe vörösiszapBelépés





